rss

Posts Tagged ‘viharkár’

Öt millió forint Borsod-Abaúj-Zemplén megyének

Öt millió forint Borsod-Abaúj-Zemplén megyének

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. által létrehozott Generali a Biztonságért Alapítvány 5 millió forintos segítséget nyújt a vihar és az árvíz által leginkább sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyének. Az alapítvány 3 millió forintot biztosít a megyének, és további 2 millió forintot ad Miskolc...

Folytatás »
A Generali felkészült a kárbejelentési rohamra

A Generali felkészült a kárbejelentési rohamra

A hétvégi és a mai vihar következtében az ország számos területén megáradtak a patakok és folyók, összesen 624 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség, Borsod megyében járhatatlanok az utak és ezreket kellett kitelepíteni a víz miatt. A Generali biztosítóhoz folyamatosan érkeznek...

Folytatás »
Biztosítással a viharszezon ellen

Biztosítással a viharszezon ellen

Csütörtökön délután vihar és felhőszakadás pusztított az ország keleti felében, mely több mint 100 településen okozott jelentős károkat. Az előrejelzések szerint a következő napokban, hetekben is számíthatunk záporokra, zivatarokra. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. felelős vállalatként időben fel kívánja hívni a...

Folytatás »
A szélsőséges időjárás a mezőgazdaságot is sújtja

A szélsőséges időjárás a mezőgazdaságot is sújtja

A tavasz a természet megújulása, éledése és az egyre hosszabb nappalok mellett a szélsőséges időjárás évszaka is. A szeszélyes hónapok kiszámíthatatlan időjárása leginkább a mezőgazdasági termelőknek okoz bosszúságot és jelentős károkat. A Generali, mint az egyik legnagyobb mezőgazdasági állománnyal rendelkező...

Folytatás »
Időjárási károktól óv a Generali

Időjárási károktól óv a Generali

A Generali az izlandi Eyjafjallajökull március 21-i váratlan kitörése kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a napjainkban tapasztalt egyre gyakoribb rendkívüli természeti jelenségek – mint például a különösen heves nyári viharok – megnehezíthetik életünket és akár jelentős károkat is...

Folytatás »
12

www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr