rss
Ezért ásítoznak a gyerekek az iskolapadban

Ezért ásítoznak a gyerekek az iskolapadban

A német Fraunhofer Institute for Building Physics IBP kutatási intézet tanulmányából kiderült, hogy az elmúlt években történt fejlesztések ellenére az európai iskolaépületek jelentős része továbbra sem biztosítja a tanuláshoz szükséges optimális beltéri környezetet. A VELUX Cégcsoport szakértői szerint az érdemi változáshoz sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészséges beltéri klímára az iskolaépületek tervezésénél és felújításánál.

Kulcsinformációk

  • A több mint 200 tudományos értekezés eredményeit összegző tanulmány szerint Európa mintegy 95 millió diákjának jelentős hányada olyan osztálytermekben tanul, ahol túl magas a levegő szén-dioxid tartalma, és nem megfelelő a természetes fény mennyisége.
  • A kutatók vizsgálatai szerint a megfelelő szellőzés, és így az alacsony szén-dioxid szint, valamint a beáramló természetes fény mennyiségének növelése jótékonyan hat a diákok teljesítményére. A napfényes, friss levegőjű tanteremben ülő gyerekek gyorsabban teljesítenek, jobb a koncentrációs képességük, és kevesebb a hiányzás is.
  • A hatékonyabb tanulás ugyanakkor nem csak a fiatalok fejlődése és egészsége szempontjából lényeges. A tanulmányból az is kiderült, hogy a diákok teljesítményének 2,8%-os növekedése 6,7-9,5%-os feltételes gazdasági növekedést eredményez (az egy főre jutó GDP alapján).
  • A tanulmány több javaslatot tesz az iskolák beltéri klímájának javítására: az ablakok gyakoribb kinyitása mellett a mesterséges szellőztetés – például programozható ablakok segítségével -, illetve a hibrid szellőztető rendszerek – például a ventilátorral segített szellőzők – biztosíthatják a levegő megfelelő minőségét, a tetőablakok beépítése pedig 50%-kal több természetes fény beáramlását teszi lehetővé.
  • A VELUX Cégcsoport felújítási projektjei a Langebjerg Iskolában és az Endrup Iskolában tökéletes példái annak, hogyan formálja a tanulási környezetet a több természetes fény és a friss levegő. A Langebjerg Iskolában például a tanárok kifejezetten értékelték a VELUX INTEGRA® tetőablakok beépítését, mivel a szellőzés a terem felső légterében történik, így a huzat nem zavarja az órákat, ahogy az gyakori a homlokzati ablakok esetében.
  • A vállalat szakemberei szerint bár a tetősíkablakok beépítésének lehetőségét befolyásolja a tetőzet állapota, a munkálatok nem kívánnak drasztikus szerkezeti átalakítást, és hosszú távon hozzájárulhatnak a fenntartási költségek csökkentéséhez is.

Eredeti közlemény

Ezért ásítoznak a gyerekek az iskolapadban

Fotók

A VELUX Cégcsoport iskolafelújítási projektjéről készült fotókért kérjük, kattintson az alábbi képre:

Ezért ásítoznak a gyerekek az iskolapadban

Idézet

Prof. Dr. Gunnar Grün, a Fraunhofer IBP vezető kutatója

„A tanulmányunk bebizonyította, hogy az iskolák beltéri klímája, vagyis a természetes fény mennyisége és a levegő frissessége, nagyban befolyásolja a gyerekek tanulási képességét. Sajnálatos, hogy az európai iskolák többsége nem biztosítja az optimális környezetet a gyerekeknek, de bízunk benne, hogy tanulmányunk eredményeinek ismeretében a helyi hatóságok megteszik a szükséges lépéseket.”

Háttérinformációk

A VELUX Cégcsoport felújítási projektjeiről bővebb információt talál angol nyelven a következő linken: www.VELUX.com/health/schools

A VELUX Cégcsoportról

A VELUX Cégcsoport küldetése immár 75 éve, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok, moduláris felülvilágítók, árnyékolók, redőnyök, beépítőtermékek és intelligens vezérlőegységek széles skáláját fedi le. Minden terméke segít a munkához, tanuláshoz, játékhoz és pihenéshez szükséges, egészséges és fenntartható beltéri klíma biztosításában. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési, illetve gyártó vállalattal. Megközelítően 9500 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család tulajdonában van. További részletek: www.VELUX.com.

A Fraunhofer IBP-ről

A Fraunhofer Institute for Building Physics IBP az épületfizika különböző területein végez kutatást, fejlesztést, tesztelést, bemutatást és konzultációt. Fő tevékenységi körébe tartozik az épületek zajkontroll- és zajszigetelés felmérése, a belső terek akusztikájának optimalizációja, valamint megoldások kidolgozása az energiahatékonyság és a világítástechnika javítására. A Fraunhofer IBP olyan problémákra fókuszál, mint a hőmérséklet-szabályozás és a beltéri környezet, a higiéniai és az egészségügyi védelem, az építőanyagok emissziója, az időjárásállóság, illetve védelem a hő és a pára ellen, valamint az épületek és történelmi emlékművek védelme. Az intézet mérnöki módszereket alkalmazva analizálja a termékek életciklusát, valamint a szolgáltatások és folyamatok környezeti, társadalmi, illetve technikai hatását, amely információk alapján kiértékeli a fenntarthatóságot és promotálja az innovatív folyamatokat. A Fraunhofer IBP épületfizikai szolgáltatás-portfóliója továbbá foglalkozik épületkémiával, épületbiológiával, higiéniai- és fertőzéskontrollal, illetve betontechnológiával. A Kasse-i telephelyen a hatékony energiafelhasználás hagyományos módszereit alkalmazzák, valamint kulcsfontosságú szakértői segítséget nyújtanak az építési rendszerek elemeinek fejlesztésében.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr