rss
A VELUX Magyarország Kft. önkéntesei csatlakoztak a Bátor Tábor Élménykülönítményéhez

A VELUX Magyarország Kft. önkéntesei csatlakoztak a Bátor Tábor Élménykülönítményéhez

A VELUX Magyarország Kft. munkatársai csatlakoztak az ország egyik legnagyobb jótékonysági sportközösségéhez, az Élménykülönítményhez. A Bátor Tábor Alapítvány támogatására létrejött szervezet tagjaként a vállalat önkéntesei idén ősszel egymillió forintot gyűjtenek, amellyel az alapítvány élményterápiás táborait támogatják.

Kulcsinformációk

  • A VELUX Magyarország Kft. budapesti és fertődi munkatársainak futócsapatai több versenyen, köztük az október 9-i Spar Maratonon is részt vesznek.
  • A megmérettetések során általuk megtett kilométereket az Élménykülönítményen keresztül bárki „örökbe fogadhatja”, így akár egy fagylalt árával is hozzájárulhat a Bátor Tábor Alapítvány munkájához.
  • A VELUX vállalat futócsapatának célja, hogy 2016 októberéig egymillió forint adományt gyűjtsön a Bátor Tábornak.
  • A VELUX Magyarország Kft-t is magába foglaló VELUX Cégcsoport nyereségének jelentős részét a VELUX Alapítványokon keresztül jótékony célokra fordítja, ennek keretében a Bátor Tábor Alapítvány korábban már mintegy 110 millió forint támogatásban részesült.

Eredeti közlemény

A VELUX Magyarország Kft. önkéntesei csatlakoztak a Bátor Tábor Élménykülönítményéhez

Fotók

Az Élménykülönítmény jótékonysági futócsapatairól, valamint a Bátor Táborról készült fotókért kérjük, kattintson az alábbi képre:

A VELUX Magyarország Kft. önkéntesei csatlakoztak a Bátor Tábor Élménykülönítményéhez

Idézetek

Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezetője

„A társadalmi felelősségvállalás a VELUX Magyarország Kft. vállalati kultúrájának meghatározó eleme. Büszkeséggel tölt el, hogy munkatársaink által önkéntesen választott programjaink jelentős része jótékonysági céllal jön létre. Csatlakozásunk az Élménykülönítményhez ugyanakkor kiválóan illeszkedik egészségstratégiánkba – aktív életmódra, rendszeres testmozgásra ösztönöz, és úgy járul hozzá az egészség megőrzéséhez, hogy közben egy nemes célt is támogatunk.”

„Az augusztus végén induló adománygyűjtésről valamennyi csatornánkon, többek között web- és közösségi média oldalainkon is olvashatnak majd az érdeklődők. Az adományokat a www.elmenykulonitmeny.hu/velux oldalon keresztül fogadjuk. Fertődi gyáregységünk családi napján, a VELUX vállalat 30. magyarországi születésnapja alkalmából pedig egy különleges, 3030 méteres futóversenyt is szervezünk, ahol minden kilométer örökbefogadásából befolyó összeget a Bátor Tábornak ajánlunk fel.”

Háttérinformációk

A VELUX Magyarország Kft-ről

A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft. 1986 óta van jelen a hazai piacon – a 300 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is. A VELUX Magyarország Kft-t 2016 januárjában CSR Hungary Díjjal ismerték el, Biztonsági Kiválóság cselekvési programjáért.
www.VELUX.hu

A VELUX Magyarország Kft-t is magába foglaló VELUX Cégcsoport nyereségének jelentős részét a VELUX Alapítványokon keresztül jótékony célokra fordítja, ennek keretében a Bátor Tábor Alapítvány korábban már 2,6 millió dán korona, vagyis mintegy 110 millió forint támogatásban részesült.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr