rss
802 pályaművet értékelhet az építészhallgatóknak szóló Nemzetközi VELUX Díj zsűrije

802 pályaművet értékelhet az építészhallgatóknak szóló Nemzetközi VELUX Díj zsűrije

54 országból 802 pályázat érkezett a 2014. évi Nemzetközi VELUX Díjra. A szervezők olyan innovatív megoldásokat vártak idén is „A jövő fényforrása” témájú pályázatra, amelyek újraértelmezik a napfény építészetben betöltött szerepét. A világhírű szakemberekből álló zsűri június 16-17-én választja ki a 10.000, illetve 5000 eurós pénzdíjakban, illetve elismerő oklevélben részesülő ötleteket.

Kulcsinformációk

  • A VELUX Cégcsoport 2013. szeptember 2-án hirdette meg a 2004 óta kétévente kiírásra kerülő Nemzetközi VELUX Díjat építészhallgatók számára. A pályázatra leadott megoldások kisebb terekben vagy nagyobb városi kontextusban, de akár elvont fogalomként vagy valamely kísérlet keretében is feldolgozhatják a a természetes fény épített környezetben betöltött szerepét.
  • A pályázat mára jelentős szakmai eseménnyé vált, amely nagyszámú építészhallgatót vonz a világ minden tájáról: a 2014. évi Nemzetközi VELUX Díjra 54 országból 802 pályázat érkezett.
  • A zsűri június 16-17-én értékeli a pályázatokat és dönt a pénzdíjas nyertesekről, valamint az elismerő oklevélben részesülők számáról.
  • A Nemzetközi VELUX Díj fennállásának tizedik évfordulója alkalmából idén mindazok az elismert építészek és oktatók is tagjai a bíráló bizottságnak, akik az elmúlt években részt vettek a pályázat lebonyolításában.
  • A verseny eredményét a bécsi Semperdepot-ban hirdetik ki 2014. október 30-án.
  • A nyertesek és a felkészítő tanáraik között összesen 30.000 euró pénzösszeget osztanak szét, a díjazottakat és a projektjeiket továbbá az Architectural Review is bemutatja.

Eredeti közlemény

802 pályaművet értékelhet az építészhallgatóknak szóló Nemzetközi VELUX Díj zsűrije

Idézet

Per Arnold Andersen, a VELUX Cégcsoport napfénnyel, energiával és beltéri klímával foglalkozó tudás-központjának vezetője, a zsűri tagja

„A beérkezett pályaművek óriási száma azt bizonyítja, hogy a természetes fény építőelemként történő használata egyre nagyobb jelentőséggel bír az építészetben.  A napfény életünk minden területére kihat: az épített környezettől kezdve a belső biológiai óránkon át, egészen a testünkben zajló sejtanyagcseréig. Arra számítunk, hogy a természetes fény alkalmazásának számos innovatív módjával találkozunk majd a 802 projekt értékelése során.”

Fényképek

Kapcsolódó tartalmak

A VELUX Magyarország Kft. honlapja

A VELUX Cégcsoport honlapja

A Nemzetközi VELUX Díj honlapja

A Nemzetközi VELUX Díjjal elismert pályamunkák

Háttérinformációk

A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termék-gyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulaj-donát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az ala-pító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr