rss
Szín és forma találkozása

Szín és forma találkozása

Otthonunk egyedisége nem csak a személyes tárgyakban keresendő, hiszen tudatunk a formákhoz egyúttal színt is társít, így a lakás vagy a ház külleme alapvetően meghatározza, miként őrizzük meg azt az emlékezetünkben.

A színek és a formák találkozása régóta foglalkoztatja a művészeket, a tervezőket, és tudatosan vagy éppen kevésbé, de évszázados épületeinken sem véletlenek sorozatán múlott, milyen árnyalat mellett is döntött a megálmodójuk. Mindez az emberi érzékelés azon sajátosságára vezethető vissza, amely szerint a különböző formákhoz színeket társítunk; míg a színekhez társított idomok asszociációját már az életünk során szerzett benyomások és tapasztalatok irányítják. A korszerű építészet olykor bátor színei is ezt az emberi tulajdonságot igyekeznek minél jobban erősíteni, s megteremtik annak lehetőségét, hogy a személyiséget leginkább kifejező, egyedi épületek jöjjenek létre. Koherens egésszé viszont csak akkor válik a dizájn, ha az otthon hangulatát megteremtő árnyalatok nem csak az enteriőrben, de az épület küllemében is képviseltetik magukat.

Kulcsinformáció

  • Az elmúlt évek fejlesztései új kapukat nyitottak a nyílászáró dizájn terén: ma már számtalan forma, szín és felület közül választhatnak mindazok, akik az épület küllemében nem kívánnak kompromisszumokat kötni.
  • Az Inoutic ablakrendszerek 5 színcsoportban, 40 különböző variánsban és különböző természet ihlette felületstruktúrában érhetőek el. Az őshonos és trópusi fafajták inspirálta árnyalatok kiváló alternatívát jelentenek a hagyományos architektúrájú épületek esetében, de a feltűnő kontrasztokra törekvők akár acélkéket és meggypirost is választhatnak.
  • Az öt speciális árnyalatot – tóriumszürkét, titánium- és alumíniumfehéret, alumíniumszürkét és grafitfeketét – tartalmazó Titanium Plus színek egyedi pigment-tartalmuknak köszönhetően exkluzív alumínium és fémhatású megjelenést biztosítanak az ablakoknak.
  • Azok számára, akik bizonytalanok abban, hogy mely árnyalat is illik a leginkább az otthonukhoz, gyorsan és egyszerűen kipróbálhatják az Inoutic kínálta lehetőségeket. A vállalat weboldalán elérhető színkonfigurátorban számos előre beállított épületstílusban tesztelhetőek a különböző színek, de saját fotó feltöltésével valósághű terv is készíthető.
  • Az Inoutic ablakok nem csak a dizájn terén teljesítik a kor követelményeit. Az Eforte rendszer kiegészítő hőszigetelő elemek nélkül teljesíti az alacsony energiaigényű házakra vonatkozó előírásokat.

Eredeti közlemény

Szín és forma találkozása

Fényképek

Kapcsolódó tartalmak

Inoutic Eforte ablakrendszer

Inoutic Prestige ablakrendszer

Inoutic színrendszer

Céginformációk

Az Inoutic-ról
Az Inoutic / Deceuninck ma a műanyag feldolgozó ipar egyik vezető gyártójaként ismert. Az anyavállalatot, a Deceuninckot 1937-ben alapították Belgiumban. Az Anger testvérek Thyssen Polymer Vállalatának köszönhetően 1956-ban elkezdődött a PVC gyártás a németországi Bogenben. Az ablakrendszerek gyártása az 1960-as években indult el Belgiumban, majd 1975-ben Németországban. A Thyssen Polymer vállalatot a Deceuninck 2003-ban magába olvasztotta, és két évvel később nevét Inoutic-ra változtatta. A Deceuninck anyavállalat Csehországban is rendelkezett leányvállalattal 1993 óta, amely a Deceuninck, spol. s r.o. nevet viselte, viszont 2012-ben a márkanév egységesítésére irányuló folyamat eredményeképpen minden közép-európai Deceuninck csoporthoz tartozó leányvállalat felvette az Inoutic nevet. Az Inoutic / Deceuninck 2013-ban immár 20 éve képviselteti magát Közép-Európában.
A Deceuninck nemzetközi műanyag-feldolgozó hálózata a világ több mint 75 országban van jelen leányvállalataival. A vállalatóriás a kiemelkedő minőségű PVC ajtó- és ablakrendszereket, fal- és tető burkolatrendszereket, valamint az elegáns bel- és kültéri formai megoldásokat képviseli. Az Inoutic név három részből adódik össze: „Inside”, „Outside” and „Ingeneering Creativity”. Mindezek a vállalat azon célját fejezik ki, amely alapján kiváló műszaki megoldásokat felvonultató termékekkel kívánja összekötni a különböző típusú épületek kül- és beltereit. Az időtlen formavilágot képviselő és tartós termékek magas minőségű összetétele több mint 50 éves élettartamot garantál.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr