rss
A világon egyedülálló fejlesztés segíti a fiatal kajak-kenu tehetségeket

A világon egyedülálló fejlesztés segíti a fiatal kajak-kenu tehetségeket

Kis családi vállalkozásként indult, a dinamikus fejlődésnek köszönhetően mára azonban a hazai és nemzetközi kajak-kenu sport meghatározó szereplőjévé vált a versenyhajókat gyártó Hódy Sport Kft. A szakma és a sportolók által is elismert cég évente közel 300 hajót értékesít, köztük a saját fejlesztésű, négy fő részére alkalmas mini kajakot, az MK 4-est. Ezeket a gyermekeknek szánt versenyhajókat a világon egyedüliként a Hódy Sport gyártja. Különlegességük a speciálisan a legkisebbek számára tervezett hajótest illetve a belső szerkezet kialakítása.

Kulcsinformációk

  • A kezdetben családi vállalkozás immár 27 éve foglalkozik versenykajakok gyártásával és hazai, illetve nemzetközi értékesítésével.
  • A cég folyamatosan fejleszti termékportfolióját saját tervezésű hajókkal, hamarosan pedig a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve már laboratóriumi körülmények között fejlesztik majd a legújabb kenukat.
  • Mivel a standard felnőtt K-4 kajak nem megfelelő a gyerekek technikai képzéséhez, ezért a vállalat megtervezett és kifejlesztett egy teljesen új hajótípust, a 4 személyes mini kajakot (MK-4 Dolphin).
  • A Hódy Sport a kajak-kenu sportág elkötelezett támogatója is: a Lambda-Com Kft-vel együttműködve minden évben három darab úgynevezett WebEye Vándorhajót adományoz a legrangosabb hazai korosztályos bajnokságok győzteseinek – ezzel felélesztve a híres csepeli piros hajók hagyományát.
  • A Kölyök IV. évfolyam leány kajakos, fiú kajakos és kenus bajnoka egy teljes évig használhatja a vándorhajókat, amelyek minden évben új gazdára találnak.

Idézet

Szántai Richárd, a Hódy Sport Kft. cégvezetője

“Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az általunk készített hajók az igényes formatervezés mellett a hivatalos versenyfeltételeknek is maximálisan megfeleljenek. Büszkék vagyunk rá, hogy több hazai és nemzetközi bajnokságon is nagyon szép eredményeket értek el sportolóink a Hódy hajókban – gyermekek és felnőttek egyaránt. 2000-ben a sydney-i olimpián pedig Knut Holmann „Orca” típusú kajakunkban lett olimpiai bajnok mind az 500m-es, mind az 1000m-es férfi Kajak 1-es számokban, amit talán az eddigi legnagyobb sikerünknek tekintünk.”

“Meggyőződésünk, hogy a kajak-kenu sportág sikere az utánpótlás-gondozásban rejlik, ezért évről évre segítjük a fiatalokat tehetségük kibontakozásában. 2011-ben a Szegeden megrendezett kajak-kenu világbajnokságon külön WebEye kupát szerveztünk a serdülő korosztály számára, 2012-ben és idén pedig az Országos Bajnokságon vándorhajók adományozásával támogatjuk a legtehetségesebb fiatal versenyzőket. Bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekekből később akár a jövő világ- és olimpiai bajnokai váljanak.”

Eredeti sajtóközlemény

A világon egyedülálló fejlesztés segíti a fiatal kajak-kenu tehetségeket

Fotók

Kapcsolódó tartalmak

A Hódy Sport Kft. honlapja

A Lambda-Com vállalatcsoport honlapja

Háttérinformáció

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség ajánlásával rendelkező Hódy Sport Kft. 27 éve foglalkozik sporthajók gyártásával és értékesítésével. A cég elsődleges célja a kiváló minőség, ami a hajók külsejében, jó hidrodinamikai tulajdonságaiban, az igényesen elkészített alkatrészekben és a hajók hosszú élettartamában is jelentkezik. Többéves kutatómunkával a vállalat számos egyedi tervezésű hajó megépítése mellett 2007-ben kifejlesztette az MK 4-es mini kajakot a 14 év alatti fiatal evezősök részére.

A Lambda-Com vállalatcsoport számára nagy jelentőséggel bír a hazai sportélet támogatása, a sport, mint életforma népszerűsítése, továbbá a hagyományos értékek tisztelete, a Hódy Sport Kft. és a sportág értékeit látva a tulajdonosok 2010 szeptemberében döntöttek arról, hogy marketing és management szolgáltatásokkal felkarolják a céget és közösen fejlesztve dolgoznak annak sikeréért.

Bővebb információ: www.hodysport.hu


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr