rss
Öt ok, amiért fontos, hogy természetes fényben ússzon lakásunk, munkaterünk

Öt ok, amiért fontos, hogy természetes fényben ússzon lakásunk, munkaterünk

Kedélyállapotunk, szervezetünk ellenállóképessége is múlhat a megfelelő minőségű világításon otthonunkban, irodánkban, hiszen életünk 90%-át falak között töltjük. Ma már bármilyen helyiségben élvezni tudjuk a természetes fény áldását, melynek ráadásul sem áramköltsége, sem környezetterhelő hatása nincs. Nem utolsó szempont, hogy kedvünk és a közérzetünk is javul tőle.

Kulcsinformációk

  • Sokan nem gondolnák, de a mesterséges fények több kárt okozhatnak szervezetünknek, mintha homályosságban tartózkodnánk: a rideg, erős világítás szemünket rövidtávon csak elfárasztja, hosszabb távon azonban károsíthatja is. A túl sok, mesterséges fény frusztrálttá tehet, ha felborul a nappalok és éjszakák fényviszonyaival összehangolódott szervezetünk természetes ritmusa.
  • „Nem elég csak élni. Mindenkinek szüksége van napfényre, szabadságra, és egy kis virágra is.” – Ahogy az egyik leghíresebb dán író, Hans Christian Andersen is fogalmazott, napfényre mindenkinek szüksége van – ez falakon kívül és belül tartózkodásra is érvényes. A szintén dán gyökerekkel rendelkező VELUX Cégcsoport terméke, a fénycsatorna tizennégyszer több fényerőt nyújt, mint egy hatvan wattos izzó, de nem terheli a villanyszámlát, és így a környezetet is kíméli.
  • A fénycsatornában az izzó maga a Nap, így természetes fényforrást biztosít olyan szobákban is, ahova amúgy nem jutnának el a napsugarak.

Eredeti közlemény

Öt ok, amiért fontos, hogy természetes fényben ússzon lakásunk, munkaterünk

Idézetek

Szily Nóra pszichológiát végzett újságíró és coach:

„Ahová rendszeresen nem jutnak be a napsugarak, oda az orvos jár gyakrabban…Talán túlzónak tűnik a mondat. Pedig csak első olvasásra az. Ki ne ismerné az élményt, amikor félhomály és sötétség honol a lakásban, és valahogy kedvetlenül ébredünk… Nehezebben szedjük össze magunkat, hogy nekivágjunk a napi rutinnak. A természetes napfény egészen más, mint a mesterséges megvilágítás. Simogat, feltölt, és nem csak a lelkünkre, hanem szervezetünkre is hat. A hormonháztartásra, az anyagcserére – vagyis a testünk működésére. Ép testben ép lélek – főleg, ha napsütéses az élet… Ugye jobb, mint a borongósan szürke?“

Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. építésze:

”A megfelelő mennyiségű természetes fény jó fizikai és lelki közérzetünk biztosításához is elengedhetetlen. A fénycsatorna az elektromos izzókénál több, ráadásul természetes fényt biztosít az épületben. Azokban a helyiségekben, ahol fénycsatorna szolgáltatja a fényt, a világosság nem csak hívogató, de a mesterséges megvilágítást napközben akár szükségtelenné is teszi. Segítségükkel a padláson keresztül minden helyiség megvilágítható, azok a szobák is, amelyeknek nincsenek hagyományos ablakai. A fénycsatorna a napfényt ingyen, korlátlan mennyiségben viszi be az épületbe, tehát nincsen szükség elektromos fényforrásra napközben.”

Fényképek

Kapcsolódó tartalmak

VELUX fénycsatorna kalkulátor

A VELUX fénycsatornáról

Magyar Formatervezési Díjat kapott a VELUX fénycsatorna by Lovegrove

A VELUX Magyarország Kft. honlapja

Háttér-információk

A VELUX Magyarország Kft-ről

A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft.1986 óta van jelen a hazai piacon – A harmadik legnyereségesebb építőipari vállalat. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.
2011-ben a VELUX márka immáron negyedik alkalommal nyerte el az üzleti kommunikáció egyik legrangosabb elismerésének számító Business Superbrands díjat. Az elismeréssel azokat a márkákat tüntetik ki, amelyek joggal szolgálnak rá a vásárlók és az üzleti partnerek bizalmára.

A VELUX Cégcsoportról

A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr