rss
Az MGYOSZ kínai delegációval tárgyalt a hazai befektetési lehetőségekről

Az MGYOSZ kínai delegációval tárgyalt a hazai befektetési lehetőségekről

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) pár nappal a kormányközi megállapodások után Budapesten fogadta a kínai Jilin tartományból érkező delegációt. A tartományi külügyi vezető és a vele érkező üzletemberek hazánkba érkezésének célja volt, képet kapni Magyarország gazdaságáról és tájékozódni a befektetési lehetőségekről. A sikeres találkozó – a Budapest és Peking közötti megállapodások fényében – valódi esélyt kínál arra, hogy a két ország közötti üzleti kapcsolatok vállalati szinten is kialakulhassanak.

Kulcsinformációk

  • Magyarország és Kína gazdasági kapcsolata mérföldkőhöz ért a kormányközi megállapodásoknak köszönhetően.
  • A Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználása, a Huawei magyarországi logisztikai központja és a fővárost a Liszt Ferenc reptérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos egyezmény hazánk gazdasági fellendülésének szempontjából jelentős lépés.
  • Az új alapokra helyezett gazdasági együttműködés jegyében kiemelt jelentőségű, hogy az MGYOSZ  a kínai Jilin tartományból érkező vezető üzletembereket látott vendégül.
  • A Magyarország területének nagyjából kétszeresét kitevő, Kína észak-keleti területén elhelyezkedő tartomány GDP-növekedése 2011-ben közel 14%-os volt, ami még a Kínai átlagot is jelentősen, közel 5%-kal múlja felül.

Az eredeti közlemény

Az MGYOSZ kínai delegációval tárgyalt a hazai befektetési lehetőségekről

Videó



Idézetek

Orosz Csaba, az MGYOSZ alelnöke

  • „Az MGYOSZ üdvözli az elmúlt napokban aláírt kormányközi együttműködési nyilatkozatokat, amely komoly lehetőséget és feladatot jelent mindkét ország számára. A legnagyobb hazai munkaadói érdekvédelmi szervezetként célunk, hogy, ösztönözzük a Magyarországra áramló működő tőkét és segítsük a befektetők és a vállalatok eredményes együttműködését. Ennek érdekében már tavaly az MGYOSZ előkészítő tárgyalásokat folytatott kínai partnereivel. A kormány által aláírt egyezmények és a mostani találkozó fényében jó okunk van azt gondolni, hogy rövidesen konkrét üzleti megállapodások jöhetnek létre vállalati szinten is. A magyarországi vállalkozásoknak hatalmas lehetőség a kínai tőke beáramlása. Szeretném kiemelni a középvállalatokat, hiszen új elem, hogy nem csak a nagyvállalatok jönnek már számításba.”

Horváth Miklós az MGYOSZ elnökségi tagja

  • „A kínai meghívottak a megbeszélésen kifejtették, hogy országuk érdeklődésének fókuszában Közép-Európa található. A mostani utazásuk célja az volt, hogy Magyarországról és a régióról személyes benyomást kapjanak, felkutassák azokat a partnereket, akik segíthetik befektetési döntéseik előkészítését. Világossá tették, hogy támaszkodni kívánnak az MGYOSZ kapcsolatrendszerére, tapasztalatira is abban, hogy milyen területekkel érdemes számolniuk. Felhívtuk figyelmüket a szolgáltató szektorra, amely úgy gondoljuk, kiemelten érdekes lehet számukra. Az ellátási lánc erősen helyi kötöttségű, hiszen a marketing, a sales, a design, a logisztika és az ügyfélkezelés tekintetében van talán a legnagyobb szükség a lokális ismeretekre. A találkozó végén meghívást kaptunk Kínába, hogy ott folytassuk a megkezdett munkát, amellyel természetesen élni fogunk.”

Kapcsolódó tartalmak

Az MGYOSZ honlapja

Céginformáció

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 1902-ben alakult. A versenyszféra több mint 60%-át képviseli mind a befektetett tőke, mind a forgalom és a munkavállalók számát tekintve. 6000 közép- és nagyvállalatot, 51 szakmai és 15 megyei-regionális szövetséget tömörít. Az MGYOSZ 2005 óta tagja az 1958-ban alakult BUSINESSEUROPE-nak.
A BUSINESSEUROPE Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezeteként 35 ország 41 munkaadói szövetségeit tömöríti, és 25 multinacionális vállalat is közvetlen tagja. A csúcsszervezet által képviselt 20 millió kis-, közép- és nagyvállalat összesen 120 millió embernek ad munkát az Unióban.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr