Üzemanyaglopás: cégenként akár 60 millió forintos kár évente
Egy közepes méretű fuvarozócég esetében éves szinten akár 60 millió forint kárt is okozhat a trükkös módszerekkel végrehajtott üzemanyaglopás, ami 12 alkalmazott éves bérének, illetve 600 ezer kilométerre elég gázolaj árának felel meg. A vállalatok számára komoly veszteség származhat abból is, hogy becslések szerint a céges személyautók használatának 10 százalékát magáncélra fordítják a sofőrök – derül ki az Európa 14 országában jelen lévő, telematikai-szállítmányozási biztonsági szolgáltatást nyújtó WebEye International Kft. infografikájából.
Kulcsinformációk
- A tapasztalatok alapján a teljes üzemanyag mennyiségének 5 százalékát lopják el a „szolid” és 10 százalékát a „pofátlan” tolvajok.
- A WebEye International Kft, eddig mintegy 28 ezer gépjárműbe szerelt járműkövetési rendszert, amely pontosan meghatározza, mely autóból, mikor és pontosan mennyi üzemanyag hiányzik.
- A probléma azonban nem csak a fuvarozócégeket érinti, hiszen a közvetlen lopáson kívül a céges üzemanyag nem rendeltetésszerű felhasználása is jelentős veszteséget okozhat.
Az eredeti sajtóközlemény
Üzemanyaglopás: cégenként akár 60 millió forintos kár évente
Infografika
Idézet
Gerő György, a Webeye International Kft. menedzsere
“Nem szabad általánosítani, de tény, hogy a lopás mértéke az üzemanyagárak emelkedésével és a gazdasági helyzet romlásával egyre nagyobb méreteket ölthet, és a módszerek is egyre kifinomultabbá válnak.”
Kapcsolódó tartalmak
A WebEye International Kft. honlapja
Céginformáció
WebEye International Kft.
A WebEye International Kft. az Európa 14 országában jelen lévő Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagja. A Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport által kifejlesztett WebEye control a GPS/GPRS technológiát alkalmazva naprakészen, valós időben, a nap 24 órájában teszi lehetővé a jármű álláspontjainak, útvonalának elemzését. A WebEye International Kft. 2006-ban alakult a nemzetközi értékesítés megszervezésére. A cég kiforrott technológiája és szolgáltatói tapasztalata Magyarországon kívül Európa 13 országában érhető el leányvállalatokon, illetve viszonteladó partnereken keresztül.
Bővebb információ: http://www.mywebeye.com/hu/





Elérhetőségeink