rss
Több mint háromszáz építész szakembert vonzott hazánk első „aktívház” konferenciája

Több mint háromszáz építész szakembert vonzott hazánk első „aktívház” konferenciája

Szeptember 27. és október 11. között három helyszínen került megrendezésre az „Intelligens épülettől az aktívházig” című konferenciasorozat, melyen több mint háromszáz, főként építész-tervező szakember képviseltette magát. A VELUX Magyarország Kft. mint főtámogató segítségével megvalósult konferencia délutáni szekciója teljes egészében az aktívház gondolatkörre épült. Az értekezések sorát Gunther Zsolt, a Nemzetközi Aktívház Szövetség alelnökének előadása nyitotta, ezt követően Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. építésze a vállalat fenntartható építkezést támogató kísérleti programjának eredményeiről beszélt. A szekció zárásaként Juri Troy osztrák építész az általa tervezett, számos díjjal kitűntetett első ausztriai, széndioxid-semleges aktívházról, a Napfényházról beszélt.

Kulcsinformációk

  • 2011. szeptember 27. és október 11. között „Intelligens épülettől az aktívházig” címmel első alkalommal került megrendezésre Magyarországon aktívház konferencia-sorozat; a debreceni, budapesti és győri helyszínen összesen több mint háromszáz, főként építész-tervező szakember vett részt az előadásokon.
  • A konferencia célja annak bemutatása volt, hogy a jelenleg elérhető eszközök és módszerek segítségével hogyan valósíthatóak meg környezettudatos, energiatakarékos, intelligens vezérlésű és akár zéró széndioxid-kibocsátású, jövőbemutató épületek.
  • A fenntartható építkezés és környezettudatos szemlélet elterjedésének segítése a célja a 2010-ben megalakult Nemzetközi Aktívház Szövetségnek, amely aktívan támogatja az építész szakmán belüli párbeszéd és tapasztalatcsere folytatását. A konferencia alkalmával a lehetőségek gyakorlati megvalósításának módjaira helyezték a hangsúlyt.
  • Az értekezések sorát Gunther Zsolt, a Nemzetközi Aktívház Szövetség alelnökének előadása nyitotta, ezt követően Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. építésze a vállalat fenntartható építkezést támogató kísérleti programjának eredményeiről beszélt. A szekció zárásaként Juri Troy osztrák építész az általa tervezett, számos díjjal kitűntetett első ausztriai, széndioxid-semleges aktívházról, a Napfényházról beszélt.
  • A Napfényház a nyugat-ausztriai népi építészet jellegzetességére építve, az aktívház koncepciót követve valósult meg: nem gyakorol negatív hatást környezetére, energiamérlege pozitív, ezen túl belső klímája a bőséges napfénynek és friss levegőnek köszönhetően mindig megfelelő és egészséges feltételeket biztosít az épületben tartózkodóknak.

Eredeti közlemény

Link: Több mint háromszáz építész szakembert vonzott hazánk első „aktívház” konferenciája

Idézetek

Gunther Zsolt, a Nemzetközi Aktívház Szövetség alelnöke 

 „A ház többet ad, mint elvesz jelmondatra alapozva azt szeretnénk elérni, hogy a nemzetközi gyakorlatot követve hazánkban is egyre inkább elterjedjen a széndioxid-semleges, energiahatékony, sőt, energiatöbbletet termelő aktívházak tervezése és építése. 2020-ra azt a célt tűztük ki, hogy az új épületek 10%-a az aktívház koncepciót követve épüljön fel hazánkban!

Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. építésze

A fenntartható életmód elkötelezettjeiként Model Home 2020 kísérleti programunk eredményeit, tapasztalatait összegezve olyan tudásanyagot gyűjtünk össze, melyek alapján az építőipar teljes egésze számára nyújtunk segítséget abban, hogy eszközeiket, módszereiket még tovább tökéletesítsék, finomítsák a fenntartható építkezés megvalósulása és elterjedése jegyében.”

Juri Troy, a Napfényház tervezője

A károsanyag-kibocsátás minimálisra csökkentése érdekében az építés során alkalmazott anyagoknál is alapkövetelmény volt a széndioxid-semlegesség, illetve természetes anyagok használata: a hihetetlen mennyiségű kezeletlen fa – mely természeténél fogva megköti a levegő széndioxid-tartalmát – mellett báránygyapjút, lent és ökobetont is használtunk.”

Fényképek

A galária képei innen tölthetőek le.

Kapcsolódó tartalmak

Megalakult az Aktívház Szövetség – nemzetközi összefogás a jövő energiahatékony épületeiért

Újabb ház készült el a Model Home 2020 program keretében

A tervezett hat aktívházból már a negyedik is elkészült a Model Home 2020 program keretében

Egy éve üzemel a Model Home 2020 kísérletsorozat hat épületéből a másodikként elkészült koppenhágai egyetemi épület

Átadták a Model Home 2020 kísérleti program utolsó előtti, ötödik épületét, a CarbonLight Homes aktívházat

Átadták a Model Home 2020 kísérleti program utolsó, hatodik épületét, a Maison Air et Lumière aktívházat

Első ízben rendeznek hazánkban aktívház-konferenciát

A VELUX Magyarország Kft. honlapja

Háttér-információk

A VELUX Magyarország Kft.-ről

A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft.1986 óta van jelen a hazai piacon – A harmadik legnyereségesebb építőipari vállalat. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.

2011-ben a VELUX márka immáron negyedik alkalommal nyerte el az üzleti kommunikáció egyik legrangosabb elismerésének számító Business Superbrands díjat. Az elismeréssel azokat a márkákat tüntetik ki, amelyek joggal szolgálnak rá a vásárlók és az üzleti partnerek bizalmára.

 A VELUX Cégcsoportról

A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.

Az aktívház koncepció

Az aktívház koncepció azon a vízión alapul, hogy egészségesebb, kényelmesebb épületek jöjjenek létre, melyek nincsenek negatív hatással a környezetünkre. Ez utóbbi többek között annak köszönhető, hogy több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak, mert minden, a működésükhöz szükséges energiát saját maguk hoznak létre. Az aktívház koncepció egyik fontos eleme, hogy a belső klíma a bőséges napfénynek és friss levegőnek köszönhetően mindig megfelelő és egészséges feltételeket biztosít az épületben tartózkodóknak. További lényeges tényező, hogy pozitív hatással vannak a környezetre is a teljes élettartamuk folyamán. Aktívházak lehetnek új vagy felújított épületek, lakóházak, vagy középületek.

A Model Home 2020 koncepció

A Model Home 2020 koncepció a VELUX Cégcsoport elképzelése a magas életminőséget kínáló, környezetbarát épületekről. A projekt a következő generáció épülettervezési – gyakran az aktívház elnevezéssel illetett – elképzeléseit támogatja. Lényege, hogy a VELUX Cégcsoport több partner közreműködésével hat, a fenntartható építkezés jegyében készülő házat épít fel 2009 és 2010 folyamán Dániában, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban, melyeket használat közben tesztel. Valamennyi épület három fő alapelv figyelembevételével készül, ezek: hatékony energetikai kialakítás, magas életminőség és minimális környezetre gyakorolt hatás. Mindegyik ház különböző éghajlati, kulturális és építészeti viszonyok között valósul meg, a helyszínt biztosító országok adottságai szerint.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr