rss
Összefog a magyar GDP 6,5%-a fiatal vállalkozókért

Összefog a magyar GDP 6,5%-a fiatal vállalkozókért

Példátlan összefogással veszi kezdetét jövő héten a Fiatal Vállalkozók Hete, mely a világ 120 országában megrendezésre kerülő „vállalkozásünnep”, a Global Entrepreneurship Week (GEW) hazai rendezvénysorozata. A hetet hazánkban négy éve a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szervezi, idén az INNOREG Közép-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Khe. társszervezésével.
Az országos, ingyenes eseménysorozat – a gazdasági utánpótlás nevelés érdekében – eddig ritkán látott összefogással valósul meg, ugyanis előadóit és partnereit olyan vállalatok alkotják, melyek a 2010 évi magyar GDP 6,5%-át adják. A fiatal vállalkozók többek között olyan cégek vezetőitől tanulhatnak, mint a Google, Szentkirályi, IBM, Kürt, Vodafone, Budapest Bank, MVM vagy éppen a Videoton. A hét lezárásaképpen pedig kiosztják a fiatal vállalkozók legnagyobb elismerését, az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat is.

Kulcsinformációk

  • Hazánkban a 15 és 34 év közötti fiatalok mindössze 3,7%-a vállalkozik, mely európai és amerikai viszonylatban is nagyon alacsony arány.
  • A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége – felismerve a problémát – immár negyedik éve rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Hetét.
  • A Fiatal Vállalkozók Hete a világ 120 országában megrendezésre kerülő „vállalkozásünnep”, a Global Entrepreneurship Week (GEW) hazai rendezvénysorozata.
  • Az országos, ingyenes eseménysorozat előadóit és partnereit idén olyan vállalatok alkotják, melyek a 2010. évi magyar GDP 6,5%-át adják.
  • A fiatal vállalkozók többek között olyan cégek vezetőitől tanulhatnak, mint a Google, Szentkirályi, IBM, Kürt, Vodafone, Budapest Bank, MVM vagy éppen a Videoton.
  • A rendezvényt egy gálaest zárja, melyen idén is kiosztják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, valamint most először egy Országos Női Vállalkozói Díjat is.

Idézetek

Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke:

“A világgazdasági válság és a fiatalok körében kimutatható alacsony vállalkozói kedv négy évvel ezelőtt egy olyan globális összefogást hívott életre, amelyre még nem volt példa korábban. A Global Entrepreneurship Week keretében mára több mint 120 ország lépett szövetségre, hogy inspirálja a fiatalokat, növelje vállalkozói kedvüket, és ezzel kivezesse a világot a válságból. A FIVOSZ kezdetektől ott áll a GEW élvonalában, és nemzetközileg is elismerik sikereit, melyek önmagukért beszélnek: Idén több, mint 150 brand, 40 rendezvény és 11 város, valamint a partnereink és előadóink által képviselt cégeken keresztül, Magyarország GDP-jének 6,5%-a az, ami a hazai fiatalok vállalkozóvá válását igyekszik segíteni.”

Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program kormányzati koordinátora:

“A Magyar Kormány Új Nemzedék Jövőjéért programjának egyik fő célkitűzése, hogy stratégiai válaszokat adjon a fiatalok mindennapjait érintő problémákra, valamint lerakja egy új, egységes szemléletre épülő ifjúságpolitika alapját. Fontosnak tartjuk, hogy a pályakezdő fiatalokat itthon tartsuk, és ez igaz a fiatal vállalkozókra is, akiknek meg kell teremteni a vállalkozás gördülékeny alapításához és sikeres működtetéséhez szükséges feltételeket.”

Eredeti sajtóközlemény

Összefog a magyar GDP 6,5%-a fiatal vállalkozókért

Fotók

 (a képekre duplán kattintva a fotók letölthetők)

Kapcsolódó tartalmak

A Fiatal Vállalkozók Hetéről

A Fiatal Vállalkozók Szövetségének honlapja


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr