Az üzleti fenntarthatóság áll az idei Zöld Béka Díj középpontjában
Deloitte Zrt. idén is meghirdeti a Zöld Béka Díjat. Az idei évtől a jelentés a nevében is a fenntarthatóságot helyezi középpontba, valamint a korábbi évektől eltérően változik a bíráló bizottság összetétele és az értékelési rendszer. Megújul maga a Díj is, a nyertes cég fiatal ipar- és képzőművészek által tervezett, a fenntarthatóságot megjelenésében is kifejező ajándékot vehet majd át.
Kulcsinformációk
- A Deloitte Zöld Béka Díjra Közép-Európa bármely országában bejegyzett vállalat pályázhat, függetlenül az üzleti szektortól, amelyben tevékenykedik, vagy a foglalkoztatottak számától.
- A zsűri a pályázatok értékelésénél idén kiemelten vizsgálja majd, hogy a kiadott jelentés alapján mennyire fontos szempont a vállalat működésében az üzleti fenntarthatóság, és azt, hogy a jelentés mennyire felel meg a nemzetközi GRI iránymutatás feltételrendszereinek.
- A zsűri az angol nyelven készült jelentéseket értékeli.
- A Deloitte idén először Szakmai Közönségdíjat is hirdet.
- A pályázatok leadásának határideje 2011. október 10.
Az eredeti közlemény
Az üzleti fenntarthatóság áll az idei Zöld Béka Díj középpontjában
Fotók
Idézetek
Reiniger Róbert, a Deloitte Zrt. Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatója
“A díj a Deloitte reményei szerint nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a régió vállalatainak éves beszámolói ne csupán a társaságok üzletmenetének pénzügyi vonatkozásaira korlátozódjanak.”
Jancsár Gergely, a Deloitte Zrt. Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának szenior tanácsadója
“A bíráló bizottság a Deloitte Zrt. környezeti kérdések iránt elkötelezett, elismert szakértőiből áll, akik nem vesznek részt a vizsgált vállalati jelentések elkészítésében, vagy hitelesítésében.”
Kapcsolódó linkek
Céginformáció
A Deloitte-ról
A Deloitte számos iparágban nyújt könyvvizsgálati, valamint adó-, vezetési és pénzügyi tanácsadási, kockázatkezelési és jogi szolgáltatásokat (ügyfeleinknek együttműködő ügyvédi irodánk, az Ember és Szarvas Ügyvédi Iroda nyújtja a jogi tanácsadási szolgáltatásokat) állami és magáncégek részére egyaránt. Több mint 150 országban jelen lévő hálózatán keresztül a Deloitte világszínvonalú szakértelemmel és a helyi igényeknek megfelelő szaktudással felvértezve áll ügyfelei rendelkezésére világszerte. A Deloitte több mint 170 000 szakértője egytől egyig arra törekszik, hogy a kiválóság mércéjévé váljon.
A Deloitte név az Egyesült Királyságban “company limited by guarantee” formában alapított Deloitte Touche Tohmatsu Limited társaságra és tagvállalatainak hálózatára utal, melyek mindegyike önálló, egymástól elkülönülő jogi személy.
A Deloitte Touche Tohmatsu Limited és tagvállalatai jogi struktúrájának részletes bemutatását a következő link alatt találja: www.deloitte.hu/magunkrol.






Elérhetőségeink