rss
Családi Nappal, 2000 résztvevővel ünnepelte 25 éves évfordulóját a VELUX Magyarország Kft.

Családi Nappal, 2000 résztvevővel ünnepelte 25 éves évfordulóját a VELUX Magyarország Kft.

Idén ősszel 25 éves a tetőtéri ablakok piacán vezető szerepet betöltő VELUX Magyarország Kft, melyet nagyszabású Családi Nappal ünnepelt meg június 25-én, Fertődön. A rendezvényen több mint kétezren vettek részt, dolgozók és hozzátartozóik, akiket színes programokkal várt a vállalat. Véradást is szerveztek a helyszínen, valamint a fenntarthatóság mellett elkötelezett cég külön ajándékkal kedveskedett a kerékpárral érkezőknek. A jeles évforduló alkalmából jubileumi emlékművet is avattak.

Kulcsinformációk

  • A kisalföldi régió egyik legnagyobb munkaadójaként több mint 1000 főt foglalkoztató VELUX Magyarország Kft. 25 éves fennállása alkalmából egész napos családi rendezvényt szervezett munkatársai és családtagjaik számára. A rendezvényen több mint kétezren vettek részt.
  • A 25. évforduló alkalmából a fertődi gyáregység főbejáratával szemben Vincze Zoltán jelenlegi és Kónya István, a VELUX Magyarország Kft.-t megalakulása óta 2009-ig vezető korábbi ügyvezető igazgató közösen avatta fel Birizdó Gabriella szobrát, amely a „VELUX, FÉNY-ÜZENET” címet viseli.
  • Az egészséges életmód támogatása kiemelt figyelmet kapott a rendezvényen: a kerékpárral érkező kollégákat a „Tekerj a Munkába” akció keretében ajándékkal jutalmazta a vállalat. Az Egészségsátorban különböző szűrővizsgálatokon fogadták a jelentkezőket.
  • Az esemény délutánján a zenéé és a humoré volt a főszerep: a Bagi-Nacsa páros, az Irigy Hónaljmirigy, valamint az X-Faktor korábbi versenyzői, a Summer Sisters és Vastag Tamás szórakoztatták a népes hallgatóságot.

Eredeti közlemény

Családi Nappal, 2000 résztvevővel ünnepelte 25 éves évfordulóját a VELUX Magyarország Kft.

Idézet

Vincze Zoltán, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója

„Azoké a jövő, akik működő partneri kapcsolatokat tudnak kialakítani. Az együttműködésre képes, együtt dolgozó és tanuló, a tapasztalatokat, információkat egymás között megosztó egyénekből egy valódi közösség formálódik. Ilyen szoros és stabil közösséget alkotnak vállalatunk dolgozói is. Hiszek benne, hogy az embernek folyamatosan változnia kell, ha célba akar érni egy állandóan változó világban, s a cégcsoport stratégiája következtében a magyarországi szemlélet is folyamatos változáson megy keresztül. Ennek köszönhetően a gazdasági válság harmadik évében, 2010-ben, jelentős eredményeket könyvelhetett el a VELUX Magyarország Kft., a gazdasági krízis nem ingatta meg vállalatunk vezető pozícióját.”

“A meglévő kapacitások teljes körű, hatékony kihasználása lesz a célunk. Ezért előretekintő, hosszú távú gondolkodásra és cselekvésre hívok minden jelenlévőt, mert mindannyian hozzájárulunk a VELUX Magyarország Kft. eredményeihez. A családtagok, a férjek, feleségek, gyerekek – egytől egyig mindenki tesz valamit ehhez a közösséghez.”

Fényképek

Vincze Zoltán

Kapcsolódó tartalmak

A VELUX Magyarország Kft. honlapja

Háttér-információk

A VELUX Magyarország Kft.-ről

A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft.1986 óta van jelen a hazai piacon – a 200 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.
2011-ben a VELUX márka immáron negyedik alkalommal nyerte el az üzleti kommunikáció egyik legrangosabb elismerésének számító Business Superbrands díjat. Az elismeréssel azokat a márkákat tüntetik ki, amelyek joggal szolgálnak rá a vásárlók és az üzleti partnerek bizalmára.

A VELUX Cégcsoportról

A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr