Megvannak a Terézanyu Klub pályázatának idei nyertesei
2011. június 17-én adták át a Terézanyu Klub pályázatának idei díjait. Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője a nőkről gondoskodó magyar világcéggel, a Richter Gedeon Nyrt.-vel közösen áprilisban – az idén immáron másodjára -- hirdette meg a pályázatot, amelyre két kategóriában is pályázhattak az érdeklődők. Az első szerelemről és a női életutak rejtelmeiről egy hónap alatt több mint 200 írás érkezett, amelyeket rangos szakemberekből álló zsűri értékelt. A pályázat célja, hogy teret adjon a női sorsközösség alaptémáinak, mert bár ezek a témák mindannyiunkat érintenek, mégsem beszélünk róluk valódi mélységükben. Hallgatunk róluk, mert tabuk. Pedig a tabuk arra valók, hogy sorra ledöntsük őket.
Kulcsinformációk
- Az idén két kategóriában -- „Első szerelmem története” és „Hány élete van egy nőnek?” címmel- meghirdetett pályázatra egy hónap alatt rekordmennyiségű, több mint 200 pályázat érkezett.
- Nyolctagú, rangos szakemberekből álló zsűri választotta ki a két kategóriában legjobbnak ítélt négy- négy alkotást. (A zsűri tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője, Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője, Dr. Almási Kitti, pszichológus, Dr. Gergely Zsófia, a Nők Lapja Café vezető szerkesztője, Dr. Radványi Krisztina, szülész-nőgyógyász, Varga Edit, műsorvezető-újságíró, Akovács Éva, Nők Lapja Psziché főszerkesztője valamint Papp Diána, Nők Lapja vezetőszerkesztője.)
- A Richter-különdíjas művek szerzői egy- egy- százezer forint értékű, három napos wellness hétvégét kaptak, a két kategória három – három helyezettjét pedig összesen 200 ezer forint értékű Libri- könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazták.
Díjazottak
Első szerelem kategória
- Az első szerelem kategóriában a Richter különdíját Füleki Márta első szerelemről és első abortuszról szóló tabudöntő írása nyerte. Az írás rávilágít arra, hogy ha a szexualitást nem kezelték volna szülei és környezete tabuként, elkerülhető lett volna a trauma.
- Harmadik helyen Edit Judit írása végzett, amely az előre elrendeltetés és a szabad akarat kapcsolatáról szól egy Metallica koncert apropóján.
- A kategória második díjasa az írást és blogolást szenvedélyének tartó Donászi Franciska első szerelemről szóló története lett.
- A pályázat fődíját N. Péntek Zsófia nyerte, egy hetven fölötti nagymama, aki ötven év múltán is bánja, hogy első szerelmét a kor, a faluja és az édasanyja nyomásának engedve elengedte.
Hány élete van egy nőnek? kategória:
- A kategória Richter különdíját Csókáné Maráz Kornélia Hogyan lehetnék trendi és tökéletes kismama? -- címmel, pimasz humorral megírt írása nyerte, amely négy várandósságának csöppet sem idealizált történetéről szól.
- Harmadik helyezett Hargitay Judit lett, aki két 7 éves “ajándék” ikerfiú nevelésének örömeit és nehézségeit mutatja be.
- Második díjas a férje halálát és kislánya születését követő kivételes erőt követelő újrakezdésről író Ágoston Boglárka lett.
- A fődíjat B. N. Katalin írása nyerte, aki a család és karrier összeegyeztetésének nehézségeit mutatta be kivételes hitelességgel.
Eredeti közlemény
Megvannak a Terézanyu Klub pályázatának idei nyertesei
Fényképek
Videó
Háttérinformáció
Rácz Zsuzsa
Rácz Zsuzsa író. 1972-ben Miskolcon született, tíz éven át volt szabadúszó újságíró, majd pr-es és reklámszövegíró. Első könyve 1998-ban jelent meg Kábítószeretet címmel. Az írás mellett Rácz Zsuzsa jelenleg szupervízorként és coachként dolgozik.
Terézanyu-könyvek
Rácz Zsuzsa első regénye 2002-ben jelent meg Állítsátok meg Terézanyut! címmel, amelynek szingli főhősnője gyorsan az olvasók szívébe lopta magát. A könyv rövid időn belül bestseller lett, több mint 140 000 eladott példánnyal. A nagysikerű történet folytatása 2009 novemberében jelent meg Nesze Neked Terézanyu! címmel, amely már nem a szingli-lét krónikája, hanem a “holtomiglan- holtodiglan”- kérdését, vagyis az elköteleződés dilemmáit járja körbe pimasz humorral.
Richter Gedeon Nyrt.
Az immáron 110 éves magyar központú Richter Gedeon Nyrt. magas szellemi hozzáadott értékű termékeket állít elő. A Richter, mint felelősen gondolkodó hazai gyógyszeripari vállalat számára stratégiai cél a betegek részére korszerű ugyanakkor megfizethető árú készítmények ellátásának biztosítása. A Richter számára a nőgyógyászati készítmények forgalmazása kiemelt jelentőségű, melyben a Társaság világviszonylatban is az egyik meghatározó szereplő. Fontos célja, hogy megbízható és stabil partnerként álljon a nők rendelkezésére. Éppen ezért örömmel áll egy olyan nemes és a nők számára hiánypótló kezdeményezés mellé, mint a Terézanyu Klub, mely a Társaság hazai társadalmi szerepvállalásának egy újabb megnyilvánulása.
A Richter a világ azon néhány cége közé tartozik, amely a nőgyógyászati készítmények teljes palettáját kínálja: korszerű orális fogamzásgátló, sürgősségi- és hormonpótló tablettákat, gombaölő készítményeket, s határozott szándéka, hogy a választékot folyamatosan bővíti, hozzájárulva ezáltal is a nők tudatos család tervezésének megvalósításához.




Elérhetőségeink