rss
Czeizel Endre: Ötször több a tehetséges diák Magyarországon, mint gondolnánk

Czeizel Endre: Ötször több a tehetséges diák Magyarországon, mint gondolnánk

Az iskolák szűken mérik be a tehetséget, ezért mondják ma Magyarországon, hogy a diákok öt százaléka tehetséges, pedig 25 százalék lehetne” – nyilatkozta Dr. Czeizel Endre a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Kara Tehetségnapján. Az orvos-genetikus előadásában hangsúlyozta: a nevelésnek, oktatásnak óriási szerepe van abban, hogy a jó adottságú gyermek ki tudja-e bontakoztatni tehetségét. A roma fiatalok esélyei kapcsán tartott előadásában Farkas Teodóra, a BGF hallgatója kiemelte: a roma nők egyenjogúsági törekvéseit tükrözi, hogy az előzetes feltételezésekkel ellentétben a roma tehetséggondozó programokban résztvevőknek csupán negyede férfi.

Kulcsinformációk

  • Tehetségnapot tartott a BGF zalaegerszegi Gazdálkodási Kara.
  • A rendezvényen Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus is előadást tartott, melyben rámutatott arra: a genetikai adottságok kibontakoztatásában óriási szerepe van az oktatásnak, nevelésnek.
  • A Nobel-díjasok összehasonlítása során példaként elmondta, „nem véletlen, hogy sok köztük a zsidó származású, hiszen a zsidó kultúrában különösen nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, arra, hogy a gyermekekből kihozzák a maximumot”.
  • Farkas Teodóra, a BGF hallgatója, a tehetséges roma fiatalok lehetőségeit elemezte prezentációjában, hangsúlyozva a tehetséggondozó programok jelentőségét a roma értelmiség létrejöttében.
  • A BGF hallgatójának felméréséből kiderül: a programokban részt vevő diákok háromnegyede nő, a hallgatók szüleinek többsége szakközépiskolát vagy szakmunkásképzőt végzett, de akad diplomás szülő is.
  • A tanulni, beilleszkedni vágyó roma fiatalokat is érik támadások, ezért sokan nem hajlandóak vállalni származásukat.

Eredeti sajtóközlemény

Czeizel Endre: Ötször több a tehetséges diák Magyarországon, mint gondolnánk

Fotók

Idézetek

Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus:

  •  ”A gének csak az adottságok tág birodalmát határozzák meg, amely a fogantatás pillanatában alakul ki. Az azonban, hogy e lehetőségbirodalomból mi fog megvalósulni, az már a szélesebb értelemben vett edukációtól, neveléstől függ.
  • Ahhoz, hogy az általános értelmi adottságainkból talentum legyen, fontosak a külső hatások: a család, az iskola és a kortárs csoportok is.”

Farkas Teodóra, a BGF hallgatója:

  • Akár a Romaversitast, akár a Romaster programot nézzük, láthatjuk, hogy nem feltétlenül az anyagi támogatás a legfontosabb a roma diák életében. Sokkal fontosabbnak mutatkozik a kapcsolatok hálója, mely ezeknek a programoknak köszönhetően épülhet ki.
  • Rengeteg olyan fiatal van, aki úgy érzi, hogy kötelessége úgy a »roma értelmiségi elit« részévé válnia, hogy munkája egyfajta »szabadságharc« legyen a többségi társadalommal szemben.”
  • A beilleszkedni vágyó romákat is érik negatív tapasztalatok, de érdekes az a tény, hogy pont azért kapjuk a negatív kritikát, mert a társadalom részei szeretnénk lenni.

Kapcsolódó tartalmak

A BGF honlapja

A BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg honlapja

Intézményi információk

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA
Magyarország legnagyobb, mintegy 20 ezer hallgatót képező főiskolája, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) 2000. január elsejétől a három jogelőd intézmény – a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, a Külkereskedelmi Főiskola, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola – összevonásával alakult meg. A jogelőd intézményekben végzettek, illetve az elmúlt években BGF-es oklevelet szerzők a hazai munkaerőpiac legelismertebb, legkeresettebb szakemberei, számosan közülük a magyar társadalom és gazdaság vezető személyiségei.
Budapesti Gazdasági Főiskola küldetése az, hogy az üzleti tudományokban, valamint a kapcsolódó tudományágak területén az alapképzés, a mesterképzés, a szakirányú továbbképzés és egyéb felsőfokú szakképzés szintjén az ország és a kelet-közép-európai térség egyik vezető gazdasági felsőoktatási intézménye legyen.
A Budapesti Gazdasági Főiskola 2010 májusában a Felsőoktatási Minőségi Díj elismerésben részesült a minőségfejlesztés terén elért kiemelkedő eredményeinek elismeréséül.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr