rss
Futó Péter: az innováció támogatása jelent kitörési pontot Európa számára

Futó Péter: az innováció támogatása jelent kitörési pontot Európa számára

Az uniós tagországok legfontosabb gazdasági döntéshozói kilencedik alkalommal találkoztak a brüsszeli European Business Summit keretében. Orbán Viktor miniszterelnök beszéde mellett a fő előadók között szerepelt Futó Péter MGYOSZ elnök, a BUSINESSEUROPE alelnöke is. Beszédében a K+F és az innováció ösztönzését és a vállalkozások tőkéhez jutásának elősegítését emelte ki az unió előtt álló legfontosabb kihívások közül.

Kulcsinformációk

  • Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Üzleti Csúcstalálkozón (European Business Summit, EBS) az innováció és a távol-keleti gazdasági kapcsolatok erősítése állt a középpontban.
  • A rendezvényen Futó Péter felhívta a figyelmet, hogy a növekvő nemzetközi verseny miatt elengedhetetlen, hogy a kis- és középvállalkozások is egyre szorosabb kapcsolatba kerülhessenek az innováció forrásául szolgáló egyetemekkel és kutatóintézetekkel.
  • Az alelnök szerint a kkv szektornak az innováció és a K+F mellett a tőkeszerzés előremozdításában, a piacokhoz való hozzáférésben és a bürokratikus rendszer egyszerűsítésében van szüksége támogatásra.
  • Az európai gazdasági versenyképesség alapfeltétele, hogy egyszerűsítsék a kockázati- és magántőke-befektetésekre vonatkozó szabályozásokat.
  • Az egyeztetések során a felek egyetértettek abban, hogy a kínai gazdaság rohamos növekedése egyszerre jelent kihívást és lehetőséget is Európa számára.

Eredeti közlemény

Futó Péter: az innováció támogatása jelent kitörési pontot Európa számára

Fényképek

Futó Péter

Idézet

Futó Péter, a BUSINESSEUROPE alelnöke, az MGYOSZ elnöke

  • „Ha az Európai Unió versenyképes kíván maradni nemzetközi kihívóival szemben, mindenképpen fel kell zárkóznunk az innováció terén az amerikai és a távol-keleti versenytársakhoz. Ehhez elengedhetetlen a vállalkozások tőkéhez jutásának elősegítése, egy egységes szabályozási rendszer kialakítása, a jelenleginél is összehangoltabb kutatás-fejlesztési programok elindítása, valamint a direkt kormányzati K+F támogatások jelenlegi szintjének emelése.”

Kapcsolódó tartalmak

Az MGYOSZ honlapja

Egymillió új munkahelyre számít Európában a BUSINESSEUROPE

Céginformációk

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 1902-ben alakult. A versenyszféra több mint 60%-át képviseli mind a befektetett tőke, mind a forgalom és a munkavállalók számát tekintve. 6000közép- és nagyvállalatot, 51 szakmai és 15 megyei-regionális szövetséget tömörít. Az MGYOSZ 2005 óta tagja az 1958-ban alakult BUSINESSEUROPE-nak.

A BUSINESSEUROPE Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezeteként 34 ország 40 munkaadói szövetségeit tömöríti, és 25 multinacionális vállalat is közvetlen tagja. A csúcsszervezet által képviselt 20 millió kis-, közép- és nagyvállalat összesen 106 millió embernek ad munkát az Unióban. A BUSINESSEUROPE 2010 júliusában Futó Pétert alelnökévé nevezte ki.

Futó Péter matematikusként végzett az ELTE-n, a matematikai tudományok kandidátusa. Az üzletember által alapított Fundy a kilencvenes években Magyarország és a régió egyik vezető édesipari vállalkozása volt, majd 1999-ben szintén matematikus fiával együtt megalapította az ingatlanfejlesztéssel és tőkebefektetéssel foglalkozó Futureal Cégcsoportot, amelyik 10 év alatt Európa tízedik legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé vált (PropertyEU 2010.Jan/Feb.). A Futureal Corvin Sétány projektje nyerte el az Európa legjobb vegyes funkciós fejlesztése címet (International Property Awards 2010. szept.). Futó Péter a Futureal Cégcsoport elnöke, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, a BUSINESSEUROPE alelnöke.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr