rss
A tervezett hat aktívházból már a negyedik is elkészült a Model Home 2020 program keretében

A tervezett hat aktívházból már a negyedik is elkészült a Model Home 2020 program keretében

Nem sokkal az osztrák Napfényház átadását követően, elkészült a „Fényaktív Ház” nevet viselő újabb aktívház Németországban. Különlegessége, hogy nem újépítésű házról van szó, hanem felújítás során alakították át egy ikerház egyik felét széndioxid-semlegessé a VELUX Cégcsoport által kezdeményezett Model Home 2020 program alapelveinek megfelelően.

Kulcsinformációk

  • Az osztrák Napfényház átadását követően épült fel Németországban a negyedik, „Fényaktív Ház” nevet viselő aktívház is.
  • Az ötvenéves, felújított hamburgi családi ház a VELUX Cégcsoport által elindított Model Home 2020 program első széndioxid-semleges felújítási projektje volt.
  • A felújítás során a széndioxid-semlegesség, valamint az energiaszükséglet megújuló energiaforrásokból történő fedezése mellett az is fontos szempont volt, hogy megmutassák, a jelenleg elérhető anyagokból is építhetőek közel nulla energiafelhasználású épületek.
  • A Fényaktív Ház a következő egy évben nyitva áll az érdeklődők előtt, majd a házat használat közben tesztelni fogják, a teszteredményeket pedig az újabb házak építése, valamint a termékfejlesztés során használják majd fel a VELUX Cégcsoport munkatársai.

Eredeti sajtóközlemény

Link: A tervezett hat aktívházból már a negyedik is elkészült a Model Home 2020 program keretében

Fényképek

Idézet

Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. értékesítő vállalatának építésze
„A Model Home 2020 projekt keretein belül épített aktívházak alapvető működési elve, hogy egyensúlyba kerül az energiatudatos tervezés az egészséges belső klímával és a kényelmes lakókörnyezettel szemben támasztott igényekkel. A projektben több különböző háztípust épít fel a Cégcsoport partnerei segítségével: már létrejött két új családi ház és egy egyetemi épület, a most elkészült negyedik pedig egy teljes körű épületfelújítás, amelyet az aktívház koncepcióelvei szerint valósítottak meg. Még két ház épül a közeljövőben, Franciaországban és Nagy-Britanniában.”

Kapcsolódó tartalmak

A Model Home 2020 (angol nyelvű)

Megszülettek az első Model Home 2020 eredmények

Megalakult az Aktívház Szövetség – nemzetközi összefogás a jövő energiahatékony épületeiért (közösségimédia-közlemény)

Újabb ház készült el a Model Home 2020 program keretében (közösségimédia-közlemény)

A VELUX Ház bemutatása

A VELUX Magyarország Kft. honlapja

Háttérinformációk

A VELUX Magyarország Kft.-ről
A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft.1986 óta van jelen a hazai piacon – a 200 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.
Idén a VELUX márka harmadik alkalommal nyerte el az üzleti kommunikáció egyik legrangosabb elismerésének számító Business Superbrands díjat. Az elismeréssel azokat a márkákat tüntetik ki, amelyek joggal szolgálnak rá a vásárlók és az üzleti partnerek bizalmára.

A VELUX Cégcsoportról
A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.

Az aktívház koncepció
Az aktívház koncepció azon a vízión alapul, hogy egészségesebb, kényelmesebb épületek jöjjenek létre, melyek nincsenek negatív hatással a környezetünkre. Ez utóbbi többek között annak köszönhető, hogy több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak, mert minden, a működésükhöz szükséges energiát saját maguk hoznak létre. Az aktívház koncepció egyik fontos eleme, hogy a belső klíma a bőséges napfénynek és friss levegőnek köszönhetően mindig megfelelő és egészséges feltételeket biztosít az épületben tartózkodóknak. További lényeges tényező, hogy pozitív hatással vannak a környezetre is a teljes élettartamuk folyamán. Aktívházak lehetnek új vagy felújított épületek, lakóházak, vagy középületek.

A Model Home 2020 koncepció
A Model Home 2020 koncepció a VELUX Cégcsoport elképzelése a magas életminőséget kínáló, környezetbarát épületekről. A projekt a következő generáció épülettervezési – gyakran az aktívház elnevezéssel illetett – elképzeléseit támogatja. Lényege, hogy a VELUX Cégcsoport több partner közreműködésével hat, a fenntartható építkezés jegyében készülő házat épít fel 2009 és 2010 folyamán Dániában, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban, melyeket használat közben tesztel. Valamennyi épület három fő alapelv figyelembevételével készül, ezek: hatékony energetikai kialakítás, magas életminőség és minimális környezetre gyakorolt hatás. Mindegyik ház különböző éghajlati, kulturális és építészeti viszonyok között valósul meg, a helyszínt biztosító országok adottságai szerint.
Az eddig megépült házak: Otthon az életért (Home for life), Zöld világítótorony (Green lighthouse), Napfényház (Sunlighthouse), LichAktiv Haus (Fényaktív Ház).

A Napfényházról
Bécs közelében, Pressbaumban nyitotta meg kapuit Ausztria első széndioxid-semleges családi háza, mely a Napfényház nevet viseli. Az épület részét képezi a VELUX Cégcsoport Model Home 2020 elnevezésű kísérleti programjának. Különlegessége, hogy az átlagosnál négyszer több napfényt enged be a tetőtéri ablakoknak és a függőleges üvegfelületeknek köszönhetően, ezáltal maximalizálva a passzív napenergia-befogadást. A házban egész évben friss levegő kering: hidegebb időszakokban a hővisszanyeréses szellőzésnek köszönhetően biztosított az egészséges belső klíma, míg tavasszal a ház átáll automatikus, ablakokon keresztüli szellőzésre. A házon belül és kívül elhelyezett érzékelők vizsgálják a levegő minőségét és nyitják, illetve zárják az ablakokat – de természetesen ezt a bentlakók saját kezűleg is megtehetik. Nyáron ezen túlmenően dinamikus külső árnyékolás védi a házat a túlmelegedéstől, a beépített speciális építőanyagok pedig eltárolják a felesleges hőt. Ezáltal a belső hőmérséklet mindig kellemes, még forró nyári napokon is.
Fűtésre minimális mértékben van szükség a talajkollektoros hőszivattyúnak köszönhetően, a napelemek áramot termelnek, míg a napkollektorok a használati melegvíz előállításához járulnak hozzá. Mindezek együttesen ahhoz járulnak hozzá, hogy az aktívház koncepció elvei szerint épült VELUX Napfényház több energiát termeljen, mint amennyit működése során elhasznál.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr