Átadták az adományokból újjáépített iskolát Erdőhorvátiban
Több mint hatmillió forint készpénzzel, hatvan tonna cementtel, valamint másfélmillió forintnyi gyermekprogram-lehetőséggel járult hozzá az MGYOSZ, az NGYSZ, valamint a Duna-Dráva Cement Kft. a tavaszi-nyári esőzések során súlyosan károsodott erdőhorváti általános iskola újjáépítéséhez. Az MGYOSZ által felajánlott további tízmillió forint és 40 tonna cement egy felsőzsolcai tanintézmény helyreállítási munkálatait is segítik.
Kulcsinformációk
- Az MGYOSZ által kezdeményezett adománygyűjtéshez – a többi mellett – a Duna-Dráva Cement Kft. is csatlakozott, s összesen 15 millió forint, valamint 100 tonna cement gyűlt össze a hazai, továbbá 20 ezer euró és 20 tonna cement az erdélyi árvízkárosultak javára.
- Az adományok célba juttatásához a munkaadói szervezet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal kötött partnerséget Magyarországon; az NGYSZ javaslatára a felsőzsolcai ÁMK Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, valamint az erdőhorváti Hegyalja Általános Iskola tagintézménye részesült a felajánlásokban.
- Az újjáépült erdőhorváti tanintézményt október 7-én adták át ünnepélyes keretek között.
- Az eseményen Dr. Futó Péter MGYOSZ-elnök, BUSINESSEUROPE-alelnök és Dr. Edvi Péter NGYSZ-elnök mellett részt vett Dr. Hörcsik Richárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Harrach Péter, az NGYSZ alelnöke, a KDNP frakcióvezetője; Takács Gábor, Erdőhorváti újonnan megválasztott polgármestere; valamint az intézmény vezetői, Frikker Györgyné és Kovács Lászlóné is.
- Az erdőhorváti intézményben felújításra került a tornaterem; kicserélték a régi, megrongálódott nyílászárókat; újrarakták a szétázott parkettát; külső vakolás és festés történt; kazáncserét hajtottak végre; valamint a járdák kiépítésére került sor.
Eredeti sajtóközlemény
Link: Átadták az adományokból újjáépített iskolát Erdőhorvátiban
Fényképek
Videó
Idézetek
Dr. Futó Péter, MGYOSZ-elnök, BUSINESSEUROPE-alelnök
“A legnagyobb magyarországi munkaadói szervezetként kötelességünknek éreztük, hogy hozzájáruljunk a nehéz helyzetbe jutott települések és emberek támogatásához.”
“Bízom benne, hogy ahogyan augusztusban az erdélyi Bölönben és Csíksomlyón, úgy a mai, erdőhorváti jelképes adományátadás révén is felhívjuk a vállalatok figyelmét az árvízkárosultak megsegítésének jelentőségére, és hogy ezáltal is hozzájárulhatunk a települések újjáépítéséhez; a károk enyhítéséhez.”
Dr. Edvi Péter, NGYSZ-elnök
“Szervezetünk szívesen segítette a nagylelkű felajánlások megfelelő célba juttatását.”
“A kezdeményezést az NGYSZ nemcsak szervezői tevékenységgel, hanem anyagi és eszmei adományokkal is támogatta: több mint egymillió forint készpénzzel, valamint másfél millió forint értékben gyermekprogramokon való részvételi lehetőséggel járult hozzá az erdőhorváti iskola és tanulói kárenyhítéséhez.”
Kapcsolódó tartalmak
MGYOSZ-segítségnyújtás az árvízkárosult erdélyi településeknek (Közösségimédia-közlemény)
Az NGYSZ honlapja
Céginformációk
Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 1902-ben alakult. A versenyszféra több mint 60%-át képviseli mind a befektetett tőke, mind a forgalom és a munkavállalók számát tekintve. 15 megyei-regionális és 51 szakmai szövetséget tömörít. Az MGYOSZ 2005 óta tagja az 1958-ban alakult BUSINESSEUROPE-nak, amely Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezeteként 34 ország 40 munkaadói szövetségeit tömöríti, és 25 multinacionális vállalat is közvetlen tagja. A BUSINESSEUROPE 20 millió kis-, közép- és nagyvállalatot képvisel, amelyek összesen 106 millió embernek adnak munkát az Unióban. A BUSINESSEUROPE 2010 júliusában Dr. Futó Pétert nevezte ki alelnökévé: az MGYOSZ elnökének kinevezése két évre, a 2010. július 1-től 2012. június 30-ig terjedő időszakra szól, magában foglalva a magyar elnökség féléves időszakát is.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete 1990 májusában alapult a hannoveri szervezet mintájára és támogatásával. Célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása. A Szolgálatot a Fővárosi Bíróság 1990-ban vette nyilvántartásba, s 1998. január 1-től 2369. sorszám alatt nyilvántartott kiemelten közhasznú szervezet formájában, vallásra, politikára és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, önkéntes alapon működik. Fő programjai: 1.) Egészségügyi program; 2.) Gyermekélelmezési program; 3.) Nevelőszülői program; 4.) Törvény-előkészítési program; 5.) Üdültetési program; 6.) Képzési és továbbképzési program; 7.) Segélyszállítmányok; 8.) Más szervezeteknek nyújtott segítség, együttműködés; 9.) Rendezvények; 10.) Információs és tájékoztatási program; 11.) Film, televízió és fotódokumentáció; 12.) Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény.




Elérhetőségeink