rss
Egy sikeres út története

Egy sikeres út története

  • 5 aug, 2010
  •  

A Budapesti Gazdasági Főiskola Zalaegerszegi Intézetében eddig 176 hallgató kezdheti meg biztosan tanulmányait szeptemberben, de a pótfelvételi keretében egészen augusztus 10-ig jelentkezhetnek a diákok. Pécsi Tündével, az intézet egykori hallgatójával, a Magyar Posta osztályvezetőjével beszélgettünk.


Videó



Fényképek

Pécsi Tünde

Idézetek

Pécsi Tünde, a BGF PSZK Zalaegerszegi Intézetének egykori hallgatója, a Magyar Posta Zrt. Humán Erőforrás Szolgáltató Központ koordinációs osztályvezetője

Középiskola után olyan felsőoktatási intézményt kerestem, ahol viszonylag rövid képzési idő után a munkaerőpiac számára értékes végzettséget szerzek, és ahol nem csak a „papírt” kapom meg, hanem a szakmai tudást is.

Zalaegerszeg gyönyörű kisváros, és nagyon összekovácsolódott csapat lett a mi évfolyamunk, rengeteg szép emlékünk van az ott töltött „bulis” évekről. Maga a főiskola „kemény” volt, sokat kellett tanulni, de ha a tanáraink nem kértek volna olyan szigorúan számon, akkor ma nem tartanék itt.

“Az elhelyezkedés során nagymértékben segítettek az Intézetben tanultak. Teljesen más úgy leülni egy állásinterjúra, hogy érti az ember a szakmai kérdéseket, és bele tud folyni az elvállalandó munka tartalmi elvárásaiba. Már az első pályázataim során több állásinterjúra is behívtak, de a végzős évfolyamban is több cégtől kaptunk már állásajánlatot.

1999-ben lettem a Magyar Posta Zrt. alkalmazottja és 2000 óta vezetői pozíciót töltök be itt – mondhatni végigjártam a pénzügyi-számviteli controlling területeket. Jelen pillanatban a humán erőforrás szolgáltató központ koordinációs osztályvezetőjeként dolgozom.

Kapcsolódó tartalmak

BGF honlap

BGF Pénzügyi és Számviteli Kar honlap

BGF PSZK Zalaegerszegi Intézet honlap

Információk

Budapesti Gazdasági Főiskola

Magyarország legnagyobb, mintegy 20 ezer hallgatót képező főiskolája, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) 2000. január elsejétől a három jogelőd intézmény – a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, a Külkereskedelmi Főiskola, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola – összevonásával alakult meg. A jogelőd intézményekben végzettek, illetve az elmúlt években BGF-es oklevelet szerzők a hazai munkaerőpiac legelismertebb, legkeresettebb szakemberei, számosan közülük a magyar társadalom és gazdaság vezető személyiségei.
Budapesti Gazdasági Főiskola küldetése az, hogy az üzleti tudományokban, valamint a kapcsolódó tudományágak területén az alapképzés, a mesterképzés, a szakirányú továbbképzés és egyéb felsőfokú szakképzés szintjén az ország és a kelet-közép-európai térség egyik vezető gazdasági felsőoktatási (főiskolai) intézménye legyen.
A Budapesti Gazdasági Főiskola 2010 májusában a Felsőoktatási Minőségi Díj elismerésben részesült a minőségfejlesztés terén elért kiemelkedő eredményeinek elismeréséül.


www.hirlabor.hu

A Hírlabor a Flow Public Relations, Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének SMR-gyűjtő site-ja. Itt találhatók azok a közlemények, melyeket az ügynökség megbízói már nem hagyományos sajtóközleményként, hanem közösségi funkciókkal gazdagított információgyűjteményként küldenek ki a sajtó munkatársai számára, megkönnyítve ezzel munkájukat. További információkat a Flow Public Relations honlapján talál, az SMR felépítéséről pedig itt olvashat. Ön is...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr