Fákat ültetett, utakat tisztított meg Fertődön a VELUX Magyarország Kft. 250 munkatársa
A fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében a VELUX Magyarország Kft. 250 munkatársa ültetett fákat és virágokat július 10-én Fertőszentmiklóson és Fertődön, ezenkívül megtisztította a két települést összekötő útszakaszt a hulladéktól. Az eredményes nap végét főzőversennyel zárták.
Kulcsinformációk
- A VELUX Magyarország Kft. gyártó és értékesítő egységének munkatársai július 10-én és 17-én jótékonysági kezdeményezéseket indítottak.
- Július 10-én Fertőszentmiklóson és Fertődön rendezték az első programot, mely egy fa ültetésével indult, a helyi iskolában virágládák elhelyezésével és ültetésével folytatódott. Ezt követően indultak a dolgozók Fertődre, ahol szintén virágot ültettek a helyi iskolában, majd egy fát a gyáregységben.
- A 250 dolgozó részvételével lezajlott programot egy főzőverseny zárta.
- A július 17-ére tervezett programot Pilisvörösváron rendezik az értékesítő vállalat munkatársainak részvételével.
- Az The Ultimate Team Challenge (A nagy csapatkihívás) elnevezésű kezdeményezés a VELUX 5 Oceans nevű, rendkívüli kihívást jelentő egyéni vitorlásversenyhez kapcsolódik, a VELUX Cégcsoport indította tagvállalatai számára.
Az eredeti sajtóközlemény
link: Fákat ültetett, utakat tisztított meg Fertődön a VELUX Magyarország Kft. 250 munkatársa
Fényképek
Idézetek
Vincze Zoltán, a VELUX Magyarország Kft. gyártó egységének ügyvezetője
„Saját munkánkkal szerettünk volna hozzájárulni környezetünk védelméhez és a helyi lakosok jó közérzetéhez, hiszen működésünk során napi kapcsolatban vagyunk velük. A két várost összekötő szakaszon található hulladék eltávolításához ötven zsákot vettünk, de nem tudtuk megtölteni őket. Egyszerűen azért, mert Fertőszentmiklós és Fertőd meglehetősen tiszta, rendezett települések”.
„Fontos volt számunkra, hogy a lehető legtöbb kollégánkat mozgósítsuk, mert azon túl, hogy aktívan tettünk a környezetünkért, csapatként is együttműködtünk és ezáltal mindenki számára nyilvánvalóvá vált, milyen eredményeket tudunk elérni, ha együtt teszünk valamit.”
„Dolgozóink saját kezűleg készítették el az itt felállított és beültetett virágládákat a gyárunkban. Reméljük, hogy a diákok és szüleik a szeptemberi iskolakezdésnél észreveszik a változást és örülni fognak a megszépült iskolabejáratnak.”
Kapcsolódó tartalmak
A VELUX Magyarország Kft. honlapja
Céginformációk
A VELUX Magyarország Kft.-ről
A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft.1986 óta van jelen a hazai piacon – a 200 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.
A VELUX Cégcsoportról
A VELUX Cégcsoport VELUX tetőtéri ablakokat, valamint más, a természetes fényt és a friss levegőt beengedő, így a környezetet, a mindennapi életet jobbá tévő épület- és létesítményelemeket fejleszt ki, állít elő és értékesít. A VELUX Cégcsoport anyavállalata a VKR Holding, amelynek tulajdonosa a VELUX Alapítványok. 2009-ben a VKR Group 2,1 milliárd eurós árbevételt generált.
A VELUX Cégcsoport társadalmi felelősségvállalása
A VELUX Cégcsoport társadalmi felelősségvállalás terén végzett munkája a cég mintaválallati célkitűzésein alapszik. Egyik legfontosabb alapelve, hogy a társadalom számára hasznos terméket hozzon létre és jó “állampolgárként” élje mindenapjait mind környezete, mind alkalmazottai felé. Ez a szemlélet természetes következménye a cégalapító, Villum Kann Rasmussen által 1965-ben meghatározott mintavállalati célkitűzéseknek.
Alkalmazottak
A VELUX Cégcsoport arra törekszik, hogy munkavállalóival jobban bánjon, mint a legtöbb más vállalat. Ezt például azzal éri el, hogy külön erőfeszítést tesz az egészség és a biztonság növelésére a gyárakban, igyekszik csökkenteni a munkahelyi balesetek számát, a vegyi anyagok használatát és megelőzni az ismétlődő megerőltetésből fakadó sérüléseket.
Helyi kezdeményezések
Az elsősorban helyi kezdeményezések formájában testet öltő speciális intézkedések példái közé tartozik az alkalmazotti tréning, valamint azok a kezdeményezések, amelyek a hosszú távú egészségügyi problémával küzdő munkavállalók megtartására irányulnak, a zárt munkahely biztosítása és a munkavállalók egészségi állapotát javító tevékenységek.




Elérhetőségeink