Van jövője a magánkiadásnak?
A magánkiadás általában kudarcra van ítélve, mondja a szakma, hatalmas ugyanis a kínálat, átlag 10.000 cím jön ki évente, miközben a kereslet folyamatosan szűkül. A Csodaidők magánkiadásban megjelent harmadik kötete ugyanakkor nem várt sikereket hozott: két könyv-nagykereskedés is bevette az Árulást, amelyet a nagy érdeklődésre tekintettel 2010 elején újra kellett nyomni a második kötettel együtt. A negyedik, záró rész érkezésekor már mind a négy könyv kiadási joga a szerzőnél lesz. A Csodaidők sikerei azt mutatják, hogy van jövője a magánkiadásnak bizonyos feltételekkel.
Kulcsinformációk
- Csodaidők: Tolkien és Rowling könyveihez hasonlítják
- A teljes Csodaidők tetralógia magánkiadásba kerül
- A kiadással kapcsolatos problémákat a közlemény részletezi, többek között: a nagyobb kiadók a nagyon kis példányszámú könyveket érthető okokból nem adják ki, hasonló indokok miatt nem jutnak el az ilyen művek a nagykereskedésekbe sem. A POD és a könyvnyomda esetében az írónak előre kell fizetnie szinte a teljes bekerülést, ráadásul a szöveggondozás is problémás, gyakorlatilag kis példányszámnál is biztosított ráfizetés. A legnagyobb problémát mégis a nagyon magas itthoni könyvárak jelentik, ami a rendszer hibájából ered.
- Van jövője a magánkiadásnak: rétegkönyv, biztos olvasói réteg, tudatos felmérés, minimális haszon.
Az eredeti sajtóközlemény
Videó
Fényképek
Idézetek
Görgey Etelka író:
- “A Csodaidők annak ellenére, hogy magánkiadásban van, sikeres, aminek több oka van. A piacon kereslet mutatkozik a rétegkönyvekre, főleg a szakkönyvekre, de a szórakoztató könyvekre is. Ezeknél lehet helye a magánkiadásnak, de csak abban az esetben, ha a kiadásra szánt műnek megvan a biztos olvasórétege, tehát az a kör, mely nagyobb, mint a család és az elérhető ismerősök köre. Ehhez fel kell mérni a valós igényeket, és aszerint kalkulálni a kiadással.”
- “A Csodaidők köteteihez ugyanakkor relatíve olcsón juthatnak hozzá az olvasók, mert közvetlenül el tudjuk érni őket. Véleményem szerint ez lehet a könyvkiadás jövője. Egy ilyen rendszerben szívesebben vállalnának kiadók is kis könyveket, hiszen ezek a példányok is ki tudnak majd termelni egy minimális hasznot, miközben eszmei értéket hoznak a vállalkozónak.”
Kapcsolódó tartalmak
Információk
Görgey Etelka
Műfordító, teológus, hebraista, református lelkész. Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte egy magyar-olasz gimnáziumban, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen teológiát, az ELTE-n pedig hebraisztikát hallgatott. Teológiából 2007-ben doktorált. Érdeklődik a nyelvészet és a nyelvtörténet iránt, három európai nyelven beszél, valamint több holt nyelv ismerője. Lelkész és festőművész férjével Pálfán élnek, két gyermekük van.






Elérhetőségeink